Foglalja le pihenését akár azonnal!

Érkezés

Távozás

Szobák száma

Kis-Balaton


A Kis-Balaton 1951 óta nemzeti szinten védett, 1979 óta a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek egyezménye (Ramsari Egyezmény) által jegyzett terület, valamint 2004 óta az Európai Közösség természetvédelmi hálózatának, a Natura 2000-nek kiemelkedő jelentőségű egysége.A majd 150 négyzetkilométeres országos jelentőségű védett területet elsősorban madárvilágáról ismerik a laikusok és a szakemberek, de az élőhelyek mozaikossága és fajgazdagsága révén más –elsősorban vizes élőhelyekhez kötődő - élőlénycsoportok jelentősége is számottevő.

A Kis-Balaton fokozottan védett területe csak a Nemzeti Park Igazgatóság által biztosított szakvezetővel, ökoturisztikai programjaink keretében látogatható. Azon vendégeink számára, akik szakvezetést nem igényelnek, lehetőségük van a Kányavári-sziget, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum és a Vörsi Tájház meglátogatására.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Kányavári-szigetet a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság üzemelteti, a parkolás díjköteles.

Figyelem! A kijelölt turistaútvonalakról letérni tilos!

https://www.bfnp.hu/hu/tanosveny/kis-balaton-tanosvenyek

Vissza az Állandó programok listához

Programnaptár


Kiemelt ajánlataink